Köszönöm a kitartást, a türelmet - magamnak is, Neked is kedves Olvasóóóó.

Olyan, mintha bedarálnának a mindennapok, felkelek, meditálok, munkába megyek, eszem, hazajövök, olvasok, alszom - sematizálva ez van hétközben. Nem baj. Ennek kell lennie, érzem. Kicsit mintha büntiben lennék most magamnál, még jó, hogy tudom, miért - így elmúlhat. És nehéz ám mást választani, mint amit a szüleink választottak.

Viszont annyi öröm van bennem, néha annyi, hogy majd kicsordulok a lelkesedéstől. És az mindig meglep, más miért néz másra, miért máshová helyezi a figyelmét - ha az nem teszi boldoggá. Gyönyörű helyen dolgozom, kinn van a természetben, és gyönyörű épület kívül-belül. És persze, igen, mint mindenhol ezen a földön, itt sem nem minden tökéletes, az éremnek 2 (KÉT!!!!) oldala van - minimum. [Ha többen vagyunk ott, lehet, hogy épp 12..]

Emberek vagyunk: élünk egymás mellett, mindenki futja a maga köreit, szeret, vágyik, reménykedik, fél.. és időnként ugye nem figyel a másikra. És nem rosszindulatból, hanem mert erre már nem jut energia (erre visszatérek majd, ez is egy egész estés téma). Viszont a másik fél, amint belefut egy ilyen figyelemetlenségbe, azonnal hajlamos rosszindulatnak, sőt, egyenesen a személye ellen irányuló aggressziónak bélyegezni az esetet, majd hosszasan rágódni rajta illetve szidni a másikat - kinek mi fekszik.

[NA EZ PÉLDÁUL REMEK ENERGIAPOCSÉKOLÁS - a sajátunké, nem a másiké.. Továbbá az alkohol és a dohányzás, a drogok sem segíttenek abban, hogy legyen elég energiánk nem a másiktól várni életünk átalakítását..]

Azt viszont fontos: semmi nem történik velünk anélkül, hogy NEKÜNK NE LENNE KÖZÜNK HOZZÁ vaamilyen módon: tehát ebben az esetben vajon volt-e olyan eset, amikor én magam voltam figyelmetlen a másikkal és okozhattam én neki olyan fájdalmat, mint most ő nekem???????

A változás akkor indul el, amikor ez a kérdés megfogalmazódik bennünk.