>Igen, mások szeretete felemel. Talán kicsit többnek is lát, mint valójában vagyunk. >Olyannak lát, amilyen még csak leszek, ha jó irányba megyek.
Szerintem meg olyan vagy. Mindig is olyan voltál és igazából sosem lehetsz másmilyen. Csak elfelejted: "rádrakódik a világ". Elhiszed, hogy az vagy, aminek a többi ember lát. Pedig (leszámítva egy-kettőt) ők is csak ugyanúgy elfelejtették, kik is ők valójában.. alszanak, és őket is alvók nevelték fel, s körülöttük is mindenki aludt
és
F É L T
Ám ha már eléggé fáj a fejed a sok falbaveréstől és feltűnik, hogy mi van?! Meg ha mondjuk látsz magad körül olyanokat, akik mesélik, hogy nekik nem (mindig) fáj a fejük. [Ezért fontos külföldre utazni!!!!!!!!!!! Lehet máshogy is élni ám.. de tééényleg! e ;) ]
Akkor eszedbe juthat, hogy arra is lehet vágyni, hogy enyhüljön a fejfájásod, hogy elmúljon.. hogy hovatovább: boldog légy. (És itt fontos a pozitív megfogalmazás, mi az amit szeretnél!)
És amint elkezdesz vágyni rá, elindulsz az úton - itt kezdődik!
Először a tárgyak: azt hiheted, hogy majd ezek tesznek boldoggá. Majd jöhetnek a különféle élmények, aztán az emberi kapcsolatok (ez egy nagy kör). A sorrend tetszés szerint alakítható és bővíthető: a tudással, a hatalommal, stb.
Idővel aztán - mivel a fentiek egyike sem fog hosszútávon (és itt valóban a tartós boldogságra gondolok!) boldoggá tenni - el fogsz jutni önmagadhoz, mivel más nem marad. Ez a legnagyobb kihívás szerintem..
elkezdeni önmagunkat valóban szeretni, feltétel nélkül.
Elfogadni.
Mindig.
Bármi legyen is.
és megbocsátani... bármit tettünk is...
Szóval ez egy feladat: önmagunkban keresni boldogságunk forrását. Igen fontos pont, ekkor indulsz el B E F E L É. S idővel vajon mit/kit találsz ott? (mivel mint tudjuk: aki keres, talál.. :) )
ŐT
azaz valódi önmagad :D (és: ne hidd el, tapasztald meg!!!!!!!!!!!!!!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Úton · http://miertazert.freeblog.hu 2008.07.03. 16:52:59
Mert egyfelől értem, amit mondasz (ha jól értem): a káprázatból felébredvén kiderül, hogy mi/ki az ki valójában VAN. Túl az Én-en, takarókon, rétegeken ott az önvaló, aki boldog.
Azaz lehetnék boldog, ha engedném magamnak. De eszembe se jut, mert nem is mondták, hogy lehetne, azt se: miként, és egyáltalán ezért tenni kell. Főleg szembesülni, ami először nem jó játék. Aztán egyre vidámabb és élvezetesebb. Amíg kis ördögfiókákat csipked nyakon az ember. A nagy pofonok pedig fájnak, de van bennük valami magasztos. :)
Mert másfelől csak valami oka lehet annak, hogy "alszunk".
Alvajárás közben koccoljuk a falakat. Ezzel tapasztalunk. Tapasztalás nélkül nincs fejlődés...és itt ugye a kérdés: van fejlődés? Kell fejlődés? Miért kell a fejlődés? Mihez képes kell a fejlődés?
Mégsem vagyok tökéletes, ha el tudtam magam úgy "altatni", hogy már az se tudom, hogy alszom!
Szerintem ha valaki kicsit már mocorog álmában, és kezdi sejteni, hogy falakat koccolgat éppen, sőt sejteni kezdni, hogy azokat a falakat le kell bontani, még később: azok a falak eleve ott sincsenek, akkor mindenféle nekirugaszkodáshoz jól jön a segítség: bizalom és szeretet.
Amikor a szülőm, a párom, a tanárom, és leginkább Odafentről azt mondják: "You can do it!" :)
Talán az eszmélés tisztább szintjén, amikor nemcsak vélem, hanem élem, hogy "Te is Az vagy", akkor már nem kellenek ilyen külső "mankók".