Nos, igen,
kérdezed (hogy miért írok mindig versben - de ez egy másik topik, és egyszerű a válasz: nem tudom!)
elengedem-e
mi annyira fáj/bánt/zavar/sért/szomorúvá tesz?
Hajlandó vagyok-e rá?
Hogy ezáltal még közelebb juthassak Hozzád..
Elengedem? Átadom Neked
azokat az embereket,
kik időnként kétségbeejtenek?
Kik nemtörődömségükkel,
még fel-nem-nőtt lelkületükkel
lendületükkel törnek és zúznak,
hataloméhesen az élre törnek
és ott mindent tönkretesznek?
(Ki az ki hiszi: mindent jobban tud, mint más?
Mi lenne, ha közösen hoznánk a mindenkit érintő döntéseket???)
Igazad van, ez nem lesz oly nehéz..
De tovább kérdezel,
hogy elengedem-e
a cicám, a kenyerem, az anyám
a legfontosabb kapcsolataim,
vágyaim, a hitem, hogy tudok adni,
az életem?!
A reggeli kávét, mi előbb van még,
(most komolyan?!)
mint Te.. - persze, igen, ez nem is igaz - de azért mégis, a kérdés
megremegteti a gyomrom.
Szerencsére nem én döntöm el egy szinten,
de a többin igen:
mikor is térek vissza Hozzád teljesen.
Addig játszom,
elengedem? Átengedem Neked az életem.
Játszunk közösen! :)))))))))))))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.