Amint befelé fordultam és elkezdtem szeretni önmagam, szinte automatikusan megjelent érzéseim között a hála. Hála az életemért, hogy éppen itt és most ezt az életet élhetem, a szüleim felé, akik felneveltek, a körülöttem élő lények felé, akik mind mind támogatnak abban, hogy utamon végighaladjak.
A tisztelet pedig a hálából nő ki bennem: tisztelet az előttem járók felé - hiszen elkezdtem emlékezni rá, mennyi mindenről gondoltam, hogy tudom, ÉN TUDOM, HOGY AZ HOGYAN VAN, aztán idővel kiderült, hogy igen, persze, de nem.. Nem úgy, nem ott vannak a hangsúlyok.. a tisztelet "egyszerűen" abból (is) fakad bennem, hogy ő előbb kezdte járni ezt az utat, amit most én is koptatok.
És ugyan ő máshová jutott, mint ahová én fogok, de ezzel - kezdem elfogadni - nem kell kezdenem semmit. Én attól még eljutok oda, ahová igyekszem, ő pedig ezt az utat választotta. S ezzel támogat engem, hogy tovább haladjak, még tovább, befelé, Hozzá - az egység felé.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.