Sokáig élveztem, hogy mindent egyedül csinálok.
Első szavaim, "én akarom!" volt - anyukám nagy örömére.. Meg is maradt sokáig, s most sem azért marad el, mert meguntam, hogy átéljem: képes vagyok rá,
hanem mert felismertem:
- mennyi öröm rejlik abban, hogy együtt, közösen oldunk meg dolgokat
- valamint mert olyan dolgokra kezdtem el vágyni, amelyekhez TÖBB EMBER KELL! (család, nagyléptékű fejlődést hozó szemináriumok szervezése, és boldog békés országban/világban élni).
Azt tapasztaltam, hogy egy-egy kérdést végiggondolva eljutok valameddig, viszont ha ezt több emberrel közösen tesszük, akkor olyan megoldások is "előkerülnek", amelyekre külön-külön egyikünk sem gondolt! Eszünkbe sem jutott.. viszont a közösen együtt töltött lelkesítő beszélgetések során olyan irányba és magasságokig jutottunk, ami létrehozta azokat a megoldásokat, amelyek EGY MÁS SZINTEN OLDJÁK MEG AZ ADOTT KÉRDÉST ÉS MINDENKINEK MEGFELELŐEK!
Itt az ideje leülni egy (kör)asztalhoz beszélgetni és leülni együttműködni a közös cél, a boldogulásunk érdekében. A kezdeti kellemetlen csend lassan oldódni fog, s hidd el, egy idő után HATÁROZOTTAN ÉLVEZNI FOGJÁTOK!
:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.