A reménytelenség sivatagában
A reménytelenség sivatagában járok
Egy ideje
Most kezdek szomjazni
Éhes már nem vagyok.
A reménytelenség sivatagában
A magány az úr
S annak felismerése
Hogy ez sosem fog megváltozni
Hogy nincs értelme a harcnak,
A béke hirdetésének
Az építésnek és a szeretésnek
A gyermekek születésének.
A nevetés is csak szünet.
A reményteleség sivatagában
Felismered: remény sincsen már.
A remény is elmúlt.
(Elmúlt, elmúlt -
Túlment -
Tökéletesen túlment
Ébredj, így legyen!)
A reménytelenség sivatagában
Kezdek el nevetni
Azon, mennyi várat építettem homokból
A szélnek, egy napra és estére..
Elég ideig játszottam már!
Fáradt vagyok, Uram, engedj vissza magadhoz!
Fáj még, igen,
A játszótársak után a szívem
De nem tudom megmenteni őket
Magamat is csak remélem -
A reménytelenség sivatagában ülve
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.