Nagy örömmel tudatom veled, kedves olvasóm, hogy az alapszeminárium (jan. 16-17-18) után közvetlenül, 2009 január 21-25 között megtartjuk az első magyarországi haladó szemináriumot is!!!! :)

Ha unod a kapcsolati problémáidat, a munkahelyi gondokat, a társas magányt, a szüleid beleszólását az életedbe, ha mély és feloldhatatlannak tűnő fájdalmas sebeket hordozol a szívedben, ha úgy döntöttél: itt az ideje változtatni az életeden: 

Esszencia 

szemináriumOK

Magyarországon!

Próbáld ki, gyere el, és kapj erőre az élményektől, a tapasztalattól, hogy igenis van remény, itt vannak emberek, akik hasonlóan gondolkodnak, mint Te!www.esszenciaszeminariumok.org

 LOVING EACH DAY
----------------- 

The sacred scriptures all over the world have a similar message in their texts. The message is, "He wins who endures to the end." That is another way of saying, "Finish. Complete."

The spiritual energy becomes available immediately when the demand for it is placed. It doesn't become available by sitting down and waiting. We must demand of the Spirit -- not with our minds or with our emotions but with the physical movement of the body -- in order to have the spiritual energy supplied to us. That's one of the prime reasons we have a physical body.

- John-Roger with Paul Kaye
(From: The Rest of Your Life, p. 209)
 

----------------------

Szeresd minden napot

----------------------

"A szent szövegeknek az egész világon hasonló üzenetük van a szövegeikben. Az üzenet: "az nyer, ki mindvégig kitart". Másszóval: "Fejezd be. Zárd le."

A spirituális energia azonnal hozzáférhetővé válik amint kialakul az igény rá. Nem férsz hozzá ülve és várva. Muszáj igényelnünk azt a Lélektől -- nem az elménkkel, nem is az érzelmeinkkel, hanem a test fizikai mozgásával -- azért, hogy a spirituális energia rendelkezésünkre álljon. Ez az egyik alapvető oka annak, hogy van fizikai testünk."

- John-Roger with Paul Kaye

Mindig szembe jön a következő feladat. Ami/aki felidegesít, kiborít, megsirat.. Fura azt írni, hogy örülök annak, amivel tegnap szembesültem, de valahol így igaz. (Eddig is tudtam, hogy a pszichodráma és az én munkám kiegészíti és nem helyettesíti egymást.) Itt jön az én munkám, ezt szeretném tudni átadni annak, aki hajlandó mélyre menni, s változni:

szembesültem azzal, hogy én vagyok az (egyik), aki bevonzza az életébe azt a helyzetet, hogy valaki mellette tönkrevágja magát és az agresszióját úgy vezeti le, hogy iszik. nem szereti magát, sőt, gyűlöli, értéktelennek tartja magát és dühös a világra, hogy az másmilyen, mint lennie kéne, hogy nem álltak ki mellette azok, akiknek ki kellett volna állniuk és soha senki nem fogja már igazán szeretni.. ha valaha.. mert ő értéktelen, s dühös.. itt a kör körbeér= igyunk egy újabb kört! gyújtsunk rá, hisz az érzelmeket el kell valahogy fojtani.. a sírást, a torokszorító érzést, a szív fájdalmát.. ERRE NINCS MÁS MEGOLDÁS SZÁMÁRA, MINT RÁGYÚJTANI

És bennem ott él ő. Ott él Ő. Ő én vagyok. Bennem él. És ugyanígy ismerem azt a részem, csak nem szeretem, és bűnösnek érzem és értékelhetetlennek és szeretetre méltatlannak.. és csalódott és MÉRHETETLENÜL DÜHÖS!!!!!!!! ÖLNI TUDNA, VALÓBAN, AZ ERŐM MIND A SZERETETRE, MIND A PUSZTÍTÁSRA MEGVAN.. a képességem is, és időnként - mint tegnap -  a szeretet iránti vágyam átcsap a pusztítás iránti mérhetetlen vágyba..

(játszmák: milyen könnyű visszabukni beléjük. Ő nyert, most én állok nyerésre, most megint ő.. remegek a dühtől és majd szétrobban a szívem a dobogástól.. ijesztő!)

leültem meditálni, ismét észleltem, ahogy végigáramlik rajtam a Szeretet, megnyugodtam és lassan lecsendesültem.  És tudatosan arra vágytam, azt választottam ÉS MÉG SOKSZOR MEG FOGOM TENNI, MERT EZ AZ ÉN FELADATOM, NEM MÁSÉRT SZEMBESÜLTEM VELE (minden és mindenki, ami/aki az életemben van, magam hívtam meg), hogy szeretem őt, szeretem magam, szeretem minden undorító és elviselhetetlen énrészem. Szeretem a csalódásom. Szeretem a dühöm -  s már nem élek vele. (Ehhez általában szükséges tenni egy kört, ha nem megy egyből a szeretet. Haladjunk csak lépésről lépésre: kezdjük, ott, hogy eddig nem is fogalalkoztam ezzel az énrésszel, csak elnyomtam. Tehát: megismerés, elfogadás, szeretet, majd elengedés, de akkor meg már nem lesz rá szükség, hiszen már szeretem! :))) ) Viszont én mást válsztok, másra figyelek, felemelem a fejem és felfele megyek.

Köszönöm, Uram!

P.S.: S amint azt a hopnohoo-k óta tudjuk, ez fogja meggyógyítani őt is - ha ezt választja.  

"Hálát érezni, de nem kifejezni azt, olyan, mint ha becsomagolnál egy ajándékot, de nem adnád oda." 

(William Arthur Ward)

Hogy hogy jutottam el idáig?  Hát ennyire ráérsz??   ;)

Nos, én sokáig mindenevő voltam. MINDENEVŐ. Ami szembe jött és szimpi volt, belementem, kipróbáltam. (Pl. agykontroll 14 évesen, vezetett meditációk, aztán egyetem - pszichológia szak, közben jóga, tudatmódosító szerek, USA 1 év, Reiki, pszichológusok, Esszencia szemináriumok, pszichodráma (250 óra), Course in Miracle, élmények.. meditáció, s ILM meditáció.. )

Általában gyerekkorunkban (21 éves korig) kapjuk meg azt az élményanyagot/feladatcsomagot, amivel dolgozunk aztán később. Már aki nem dugja a fejét a homokba, s így dönt. Nekem nagyon sokat adott a fájdalom, hiszen elvezetett és vezet ma is afelé, hogy megtaláljam a kiváltó okát, s kezdjek vele valamit. S egy idő után elmaradnak a nagy érzelmi kilengések - akkor, amikor már nem vágyom átélni őket.

Ha mész, csinálod, akkor -szerintem- kb. mindegy mit választasz, válasz valamit ami felfelé visz és tarts ki mellette! Lassan egy éve meditálok naponta. És ez az, ami meglátszik. Hogy rendszeresen foglalkozom a lelkemmel, s kapcsolatba kerülök Vele. A természet, a sportolás (futás, úszás, bicó), könyvek szintén segítenek, mint ahogy a barátok, meg azok, akik előrébb tartanak ezen az úton. (Persze lényeges, hogy felfelé kell indulni, a tudatmódosító szerek is elvisznek valameddig, aztán a dupláját szedik be vámként.)

A befektetett energia mindig megtérül. S mivel már itt tartok - tudom, hogy nem tartok sehol. :))) Nem bánom már. Elfogadom. (már inkább játszom a panaszkodás helyett. S Te?) még mindig tud hullámozni - de még hogy! -, ám már valahogy kezdi elveszíteni a vonzerejét.. ha érted, mire gondolok..

Tapasztalatom szerint fontos még az őszinteség. Önmagadhoz. Érzed, hogy a válasz honnan jön - ha meg nem, akkor valamiért kellett az a kitérő ott.

Csak Te találhatod meg a saját utad. S körülötted mindenki támogat ebben - én is nagyon szívesen! Tervezek meditációkat tartani Bpn, Tatabányán, ha érdekel, add meg az email címed, s ha lesz, szólok. Valamint januárban lesz Esszencia alapkurzus - melegen ajánlom! Nem véletlenül dolgozom a szervezőcsapatban, azért, hogy rendszeresen lehessen Magyarországon EZ a szeminárium. www.esszenciaszeminarium.org 

Remélem, kaptál választ. Várom a következő kérdést! :)

Szeretnék őszinte lenni, önmagam, és kinyilvánítani szeretettel teli Lényem

hogy valóban el tudjam mondani azt, amit gondolok, úgy, hogy az támogasson téged , gyógyítson és inspiráljon a továbblépésre

én ezért vagyok itt!

Mindig is szeretni foglak - s akkor is szeretlek, amikor épp türelmetlen vagyok veled, vagy elfordulok, vagy visszahúzódom tőled.

Még tanulom, még emlékeztetnem kell magam, még.. nem, már nem. Hiszem és tudom, ez már itt a megvalósulás szélén. Ebben támogatsz te, minden tetteddel, léteddel. Köszönöm!

Olyan szép vagy, annyit adtál már, itt az ideje, hogy én adhassak Neked! Az új nézőpont először ismeretlen lesz, ám boldogságod ott találod. Tudom, mert én már tapasztalom.

1. Neked, aki felvállaltad, átvetted és viszed - s mindig kész vagy tanulni és fejlődni

2. Neked, aki kitartón leszállsz a tudattalan mélyére, s vállalod az árnyakkal való hadakozást (megküzdesz önmagaddal)

3. Neked, aki lassan az összes megszokott álruhád elveszted/leteszed, s mégis maradsz - hogy megismerhesse a világ igazi önmagad

4. Neked, aki végtelenül érzékeny vagy, s mennyire kitartó!

5. Neked, aki fájdalmaidat meg tudod mutatni, s törekszel az őszinteségre

6. Neked, aki legyőzted önérzeted és visszatértél, cselekedni

7. Neked, aki csendben figyelsz és nőiesen lágyan adod oda lényed teljességét

8. Neked, aki keménységet és érzékenységet tudsz férfi testben gyönyörűen harmonikusan megélni

9. Neked, aki szorgalmasan szolgál minket és egyre inkább kiáll önmagáért

10. Neked, aki elmentél - mert végre a saját utadat járod!

és 11. Neked, aki egyre inkább résztveszel és formálod kis csapatunk, szeretetteli közösséggé!

És énnekem, aki ezért igen sokat meditál, nap mint nap. Ámen!

Egy évet éltem Amerikában. Rég volt.

Az egyik legfurcsább, leginkább zavarba ejtő élményem az volt, hogy durván tükröt tartottak számomra - úgy, ahogy idehaza senki nem lesz képes számodra - önmagamról. Akkor derült ki, mit is jelent magyarnak lenni. S ennek "jó" és "rossz" vonatkozásai is vannak..

Pl. a felelősség felvállalásában. [Az pár ezer km-rel odébb (vagy csak a megfelelő irányba tett országátlépéssel) vérciki és ÁTLÁTSZÓ, hogy megmagyarázod nekem két köhögés között, hogy a cigeretta nem árt neked, a tüdődnek, az csak a propaganda (?). Saját dugádba dőlsz, gyereked is dohányzik (na, ez fájhat!), s a propaganda kétirányú, ha figyelsz, látod: a pénzedre megy és a függőségedre az egyik pl.[

Ehelyett kimondhatnád az igazat, rászoktam ba..meg és nem akarok leszokni. Ennyi. Miért lenne ez nehéz? (Mert mesél a kitartásodról, az önszeretetedről és arról, hogy vajon miért van szükséged a káros szokásra?  - nyugodj meg, így hogy hazudsz, így is mesél, hiszen aki figyel, mindezt látja, mivel átlátszóóóóóóó!)

Szinte bármivel kapcsoltban jellemző, hogy panaszkodunk, panaszkodunk, viszont észre sem vesszük: mi teremtjük meg a helyzetet. A mi felelősségünk. (Amikor panaszkodsz, hogy az emberek ilyenek, meg olyanok, akkor konzerválod a helyzetet, s önmagad mellett azokat is reménytelen helyzetbe próbálsz rakni, akik meghallgatnak.) Ha téged zavar, tegyél érte - ja és ne ellene, mert attól csak nőni fog, amit nem szeretsz..

Mit szólnál ahhoz, hogy megpróbálod megérteni azokat az embereket, hogy POZITÍVAN hatni próbálsz rájuk, inspirálni és szeretni fogod őket? EZ SZERINTED MILYEN HATÁSSAL LENNE A KAPCSOLATATIDRA?

S miért is lenne ez fontos számodra? Mert enélkül az élet elrohan a fejed felett, neked nincs hatásod rá, nem tehetsz róla, stb. És aki figyel és ért (magasabb fejletségi fokon áll), látja, mit művelsz, hogy lusta vagy és félsz a változástól, a cselekvéstől.. meg akarod úszni, mert az érzésed az, hogy egyedül képtelen lennél rá. Jó hírem van: nem vagy egyedül és más is képes volt rá, te is az vagy!

Persze, ha felelősséget vállalsz, azzal tevékenyen tenned is kell valamit, lépésről lépésre ;)  - és csakis ezen a módon élheted azt az életet végül, amit valójában szeretnél. Valójában nem kívül kell bármit is megváltoztatnod, belül , önmagadban tégy rendet!

Valóban nagyon fura volt, tényleg, bizonyos szempontból olyan, mint amikor gyerekként a nagyok beszélgetését hallgatod.. nagyon sokat tanultam belőle.

A Létra fokain lépésről lépésre haladhatunk feljebb. Ahogy egy-egy lépcsőfokra lépünk, új helyzetek jönnek életünkbe, új feladatok, új emberek, új nézőpontok. Először minden idegen, félelmetes és izgalmas, kihívásokkal teli. Idővel egyre otthonosabbá válik a létrafok, majd esetleg még unalmassá is.

A továbblépéskor pedig el kell búcsúzni az előző létrafoktól, mindentől, ami ismerős volt, bevált és kevésbé működött, gyakran emberektől is, helyzetektől, szerepektől.. Ez sokszor fájdalmas lehet, szomorúvá tehet és sebezhetővé - ha ezt választod.

Ha teszünk a fejlődésünk érdekében, akkor dönthetünk úgy, hogy továbblépünk - s megnézzük, mi van a létre tetején! 

Ám mindez csak akkor jöhet létre, ha felismered: ez egy létra, fokai vannak, s őszintén megállapítod TE ÉPP HOL ÁLLSZ. (Külső referenciapontok szükségesek, s javasolt nem a szerelemedet, barátaidat, szüleidet felhasználnod ehhez. Külföld?!)

Ne szomorkodj, lépj följebb!

minden kell, a negatív is, én mégsem hiszek abban, hogy ha rád öntöm a bennem dúló, fortyogó katyvaszt ( a sérelmeimet), attól bármi is változni fog, netán javulhat a kapcsolatunk..

bár az tény, hogy ideje elengednem a bizonyos célokhoz való ragaszkodásomat (elvárások!) ahhoz, hogy meg tudjam fogalmazni azt, amit valójában gondolok - szeretettel, ha annak helye van. Ismerünk példát mindkettőre, hogy milyen az, amikor valaki szeretettel, illetve anélkül (félelemből) adja át az információt... Melyiket hallod meg?!

Hmm, ez jön, hogyan, nem tudom, de ez jön.

Nagyon szeretlek téged, és magamat is egyre inkább: végtelenül tisztelem, hogy míly kitartóan járunk ezen az úton, egyre több szeretettel és megértéssel egymás felé (is)!

ui: Szeretem a hibáimat, ezek vezettek el idáig. Szeretem a nem sikeres vágyaimat, és azokat is, amelyek megvalósultak - és pontosan így derült ki, hogy nem "sikeresek". S azokat is, melyek nem lettek enyémek, s így fájdalmas űrt hagyva maguk után löktek, toltak, hajtottak a kérdéseim megválaszolása felé.

A béke minannyiunk számára elérhető, ehhez fel kell adni a kívül való keresgélést és befelé kell fordulni. S hagyni, hogy az állandóan kavargó gondolatok mellett megtaláljuk a csendben, lágyan, szeretettel hívó érzést/hangot, Őt.

Önmagunk legmagasztosabb formáját.

A Crisis to Faith/ Krizis a hitért by Beverly Hutchinson McNeff

"Minden fejlődés egy ugrás a sötétségbe,

spontán, szándék nélküli és korábbi tapasztalat

nem segíti." 

 (Henry Miller)

Mindig is nehezemre esett megfogalmaznom a véleményem/gondolatom/érzésem, ha úgy véltem, valakit bánthatok vele. Ezért aztán elnyomtam, nem mondtam/nem mutattam ki, s így nem adtam át azokat az információkat, amelyek óhatatlanul szükségesek a másik fejlődéséhez (valamint lassan elmérgedt bennem az elnyomott energia).

Mert ha csak az egyik oldal van jelen, akkor letévedünk az útról.

Kell a másik is. (Ám azt belül, önmagamban tudom megtalálni igazán. Mindaddig keresem kívül, amíg nem ismertem fel, hogy önmagamban van a teljesség - a pozitív is és a negítív is, a női is és a férfi is, a helyes is és a helytelen is, a jó is és a rossz is, az igen is és a nem is, és...) Mivel ez a polaritások világa.

Tehát elkezdtem, mert inspiráltak. Amit köszönök!

Eldöntöttem, ezentúl amikor helye van és épít: szavakba öntöm mindazt, amit gondolok/érzek/vélekedek/látok, stb. Hogy mindketten fejlődjünk. Hiszen szeretlek és szeretem magam!

nem, nem te vagy

hanem az illúzióim

most mindent elvesznek tőlem ami nem valódi - MERT EZT KÉRTEM

nagyon fáj látnom.. én szégyellem magam helyetted, hogy itt tartasz, ezt látod csak, enniyre hagyod még, hogy az ego irányítson.

ti ketten tükrök vagytok egymás számára, de annyira rondának tartjátok a képet, amit az mutat számotokra, hogy mást nem tudtok, csak ocsmányolni, eltakarni, elmenekülni, eltörni.. pedig mindkettőtöknek vannak nagyon szép részei is, ám azokat mindaddig nem fogjátok megtapasztalni, míg a tükörbe nem tudtok hosszan belefeledkezni.

Én elhagyom ez a szintet. Nem tartozom többé ide, nem azért vagyok itt, hogy mediáljak köztetek. MEGTESZEM EZT EZENTÚL ÖNMAGAMBAN, S ÍGY NINCS SZÜKSÉGEM ARRA, HOGY A KÜLVILÁGBAN TAPASZTALJAM MEG.

Attól a pillanattól kezdve, hogy meghoztam ezt a döntést, könnyű dolgom van: hiszen én mindig is szerettelek mindkettőtöket, s épp ezért meg is ismerhettelek benneteket - mert hagytátok. Így önmagam e két részét is ismerem és szeretem. Most hagyom együttműködni őket bennem.

Minden jót nektek!

Ámen

Nap mint nap csodákat élek át!

A tegnapi például olyasmi volt, amit volt, hogy szívem legmélyebb teljességével akartam, vágytam, kívántam.. s tegnap megtörtént. Még nem fogtam fel, hogy Ő itt van, ezt látja, hogy látja, amit én és érti amiről beszélek - végre.

CSODA.

Minden pillanat, alig kapok levegőt.

Minden szerep, tárgy, ember, helyzet, minden leválik és elválik tőlem, ami már nem az enyém, már nem tartozik hozzám.

S vannak, akik jönnek, felbukkannak a múltból, jelenlesznek ismét és bemutatkoznak megint.

Áradó folyóba ugrottam én

visz a víz, ki tudja hova és miért

nem bánom, vágyom

szereteted tovább kínálom, és kívánom: MÉG!

Ámen

LOVING EACH DAY
----------------- 

nem látjátok, hogy együtt könnyebb lenne?

hogy a megszokás, mi szerint valaki ellenében határozom meg magam (ismerem ezt önmagamban is!), tehát én sikeresebb/szebb/okosabb/szerencsétlenebb/elfoglaltabb/gazdagabb/...bb vagyok, mint a másik hozza létre azt, hogy

én jobb vagyok, mint a másik

tehát: mindig kell valaki, aki nálam rosszabb (nem érti, nem úgy néz ki, nem olyan okos/szép/stb.)

és ő szegény, tök mindegy, hogy ki, csak valamiben más legyen. Kell, hogy legyen, hiszen hol az identitásom, ha ő nincs?!

OK, akkor most egy pozitív véget, mert elszégyeltem magam a fentiek miatt: :)

Létrehoztunk valamit, ami működik!

JUhééééé, ünnepeljünk! :))))

Én örülök Nekünk.

Azt hiszed, hogy megoldod a kérdést úgy, hogy kiteszed az embert az életedből, aki zavar (nem úgy gondolkodik/érez/hisz/beszél/öltözködik/eszik/stb mint te). Aki megfogalmaz kritikát, aki esetleg más véleményen van, aki mondani akar valamit...

Viszont ezzel nem tettél mást, csak meginvitáltál egy újabb szereplőt az életedbe = ugyanazt a kérdést más emberrel.

Amíg nem "oldod meg" a kérdést, a szituációt, ami annyira zavar, amíg nem vagy hajlandó mögé tekinteni, s szembenézni azzal, valójában mi is a problémád a helyzettel, addig nem lesz változás.

Csak ismétlődés: újra, meg újra, meg újrameg újraújra, meg újra, meg újrameg újraújra, meg újra, meg újrameg újraújra, meg újra, meg újrameg újraújra, meg újra, meg újrameg újraújra, meg újra, meg újrameg újraújra, meg újra, meg

újrameg újraújra, meg újra, meg újrameg újra

újra, meg újra, meg újrameg újra

sziasztok

Mi a fontosabb, a cél vagy az eszköz?

A kérdés adott, még pár kört teszek vele.

Az biztos, hogy egy igen alapvető, mély tapasztalatot éltem át a figyelmem hatalmával (IGEN!) kapcsolatban: amerre irányítom az energiám, az növekszik.

- Ha nem figyelek befelé a kapcsolatra és arra, ami valójában fontos, akkor kifelé figyelek, s az bizonytalanná tesz: hisz úgy élem meg, hogy az eredmény önmagamtól független. Aggodalmaskodom, hogy XY jól fogja-e végezni a feladatát, hogy vajon minden rendben fog-e menni, stb.

- Ha befelé figyelek, a kapcsolatra és arra, mi valójában fontos, akkor a bennem kialakult egyensúly és B É K E teremti meg kinn pontosan azt a valóságot, amit látni szeretnék. Megnyugszom, azt teszem és akkor, azt mondom és ÚGY, hogy a többi is megnyugszik. Ha meg nem, meg elromlik és nem ott-azt-akkor: végül mindig kiderül, annak úgy kellett történnie.

Ha pörgök:

- elvesztem a lehetőségét annak, hogy önmagam legyek

- s elveszem a lehetőséget másoktól ahhoz, hogy tapasztaljanak.

Nem lehet elrontani.

- nem enged be otthonról..

Így guess what? melóból írok.. szupi munkahelyem van, minden nappal egyre közelebb jutok a valódi megértéshez annak, hogy nincsenek véletlenek. (...)

Tehát, a következő bejegyzésben megpróbálom utolérni magam. Nem fog menni, de megpróbálom!

Pussz az éterbe!

Azt hittem, hogy ha megvan a cél, az eszköz szentesül a cél nemességétől.

Azt hittem, ha középen én csak tartom a gyertyát, hogy mindannyian (és minél többen) lássátok a fényét, akkor elmerülve a gyertya lángjában, felidézve a közös emlékeket, ti is ugyanúgy és ugyanazt élitek majd át, hogy elindultok befelé, elmélyültök és átélitek a SZERETETET.

Azt hittem, csak idő kell. Csak a fénynek kell ott lennie - törekedtem rá, hogy állandó legyen és ne remegjen a láng, bár ez nem ment mindig egyformán jól.

Ahogy ezt tettem, bármi is történt körülöttem, idővel észre kell hogy vegyem, a fény csak arra jó még számotokra, hogy egymást lássátok meg, hogy tépjétek magatok felé a gyertyát, s acsarkodjatok a másikra, hogy ő miért nem érdemli meg, hogy lássa a fényt.

Még kívül kutattok, kívül kerestek bármilyen megoldást is, szerelmet, bűntudatotok okát, rossz hangulatotok, ürességérzetetek ellenpárját, azt, ki kevéssé jó/okos/szép/sikeres/szerencsétlen/gyáva/stb., mint ti.

Mit higyjek most?

Tartsam a gyertyát továbbra is?

Mi az én felelősségem ezután, hogy mindezt látom?

Mitől fog változni bármi is????????????

Ui.: Mindegyikőtöket tudlak szeretni. Mindegyikőtöket megértem. Mert nem oly nehéz ám az, csak le kell szállni a magas lóról és figyelni végre a másikra!

...fogalmazzam meg mit adott s mit vett el a Szeminárium.

Nos, persze, triviális: mindenkinek mást ad, s mást vesz el. Ez igaz. Magam nevében röviden tán annyit mondhatok: adta és adja (ezért vagyok szervező és végtelenül elköteleződött tagja a mögötte lévő nonprofit szervezetnek) a közösségi élményt, azt, hogy minden egy és hogy a szeretet húzódik minden alatt. (nem a földi szeretetre gondlok, mert ez nem múlik el, s nem is feltétlenül felelmel/elveszejt, hanem "csak" VAN.)

Elvett és mindmágig elveszi: az illúzióimat. Amikről lemondani néha nagyon fájdalmas, mégis mindig újra választom, hogy elengedem őket.

Nem bánom. Szeretem. Az utat segít megtalálni, eszközöket és társakat ad hozzá és emlékeztet, ha távolodnál.

Judit

www.esszenciaszeminariumok.org

(Üzenet a túloldalról - Minden Másképp Van)

Nos, nehéz de mégis muszáj látnom, hogy a kommunikáció ezen útját kell választanom, hogy eljuthasson hozzád mit mondani szeretnék.

(hogy meghallod-e, továbbra is csak rajtad múlik)

Tudod, hogy szeretlek. És hogy ez nem múlik el bennem.

Valamint: hogy sajnálom.

De nem tudod, hogy mit, mert nem beszélsz velem.. vajon miért nem? Mitől félsz? mit mondhatnék, ami megváltoztatna valamit?

Én azt sajnálom, hogy eddig kellett jutnunk, hogy most már mondjam: hogy nem mondtam el előbb, a mindennapokban (a futópályán és a mobilban) a véleményem. Nem mondtam el neked, hogy én mit gondolok. Csak hallgattam, ahogy kommentálod az eseményeket. És halolgattam és nem szóltam, hogy te, állj már meg egy pillanatra, nem úgy van az - vagyis, hogy van egy másik oldala is a dolgoknak, akkor is van, ha nem akarod látni és nem akarsz róla tudomást venni.

És nem szóltam, mert úgy gondoltam, tudom, hogy nem akarod látni és nem akarsz róla tudomást venni.

Szóval ez az, amit sajnálok.

MINDEN MÁSKÉPP VAN

Szerintem minden embertől tanulok is, miközben (ha van bátorságom) átadom neki az én tudásom is. MINDEN EMBERTŐL.

Szeret,

Judit

ui: valamint: ha annyit mondogatod valamiről, hogy nem akarsz benne résztvenni, akkor miért zavar, ha végül elhisszük és kívánságodnak megfelelően nem vagy benne?!   

.. visszavárunk

 www.eszenciaszeminarium.org

>Igen, mások szeretete felemel. Talán kicsit többnek is lát, mint valójában vagyunk. >Olyannak lát, amilyen még csak leszek, ha jó irányba megyek.

Szerintem meg olyan vagy. Mindig is olyan voltál és igazából sosem lehetsz másmilyen. Csak elfelejted: "rádrakódik a világ". Elhiszed, hogy az vagy, aminek a többi ember lát. Pedig (leszámítva egy-kettőt) ők is csak ugyanúgy elfelejtették, kik is ők valójában.. alszanak, és őket is alvók nevelték fel, s körülöttük is mindenki aludt

és

             F É L T

Ám ha már eléggé fáj a fejed a sok falbaveréstől  és feltűnik, hogy mi van?!  Meg ha mondjuk látsz magad körül olyanokat, akik mesélik, hogy nekik nem (mindig) fáj a fejük. [Ezért fontos külföldre utazni!!!!!!!!!!! Lehet máshogy is élni ám..  de tééényleg!  e   ;) ]

Akkor eszedbe juthat, hogy arra is lehet vágyni, hogy enyhüljön a fejfájásod, hogy elmúljon.. hogy hovatovább: boldog légy. (És itt fontos a pozitív megfogalmazás, mi az amit szeretnél!)

És amint elkezdesz vágyni rá, elindulsz az úton  - itt kezdődik!

Először a tárgyak: azt hiheted, hogy majd ezek tesznek boldoggá. Majd jöhetnek a különféle élmények, aztán az emberi kapcsolatok (ez egy nagy kör). A sorrend tetszés szerint alakítható és bővíthető: a tudással, a hatalommal, stb.

Idővel aztán - mivel a fentiek egyike sem fog hosszútávon (és itt valóban a tartós boldogságra gondolok!) boldoggá tenni - el fogsz jutni önmagadhoz, mivel más nem marad. Ez a legnagyobb kihívás szerintem..

elkezdeni önmagunkat valóban szeretni, feltétel nélkül.

Elfogadni. 

Mindig.

Bármi legyen is.

és megbocsátani... bármit tettünk is...

Szóval ez egy feladat: önmagunkban keresni boldogságunk forrását. Igen fontos pont, ekkor indulsz el B E F E L É. S idővel vajon mit/kit találsz ott? (mivel mint tudjuk: aki keres, talál.. :) )

                             ŐT

 azaz valódi önmagad   :D     (és: ne hidd el, tapasztald meg!!!!!!!!!!!!!!)